BP sáv kultúra minta
 
bplogo
   
   
Kezdőlap
 

A közművelődés minőségfejlesztési programja

Minőségfejlesztés országos lefedettségeA Budapesti Művelődési Központ közművelődési szakmai tanácsadó és szolgáltató intézményként fontos feladatának, küldetésének tekinti, hogy a közművelődés szereplőit minden rendelkezésére álló eszközzel, és folyamatosan fejlesztett szakmai szolgáltatásaival segítse.

A közművelődés minőségfejlesztési programját az Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közművelődési Főosztályának megrendelésére dolgoztuk ki közművelődési és minőségügyi szakemberek bevonásával. A több fázisban zajlott fejlesztési munka a Főosztály, valamint az NKA támogatásával valósult meg.

Feladatunk volt, hogy a közművelődésben is elősegítsük egy olyan önértékelési gyakorlat meghonosítását , amely a (köz)szolgáltatások más területein már működik, s amely ugyanakkor tükrözi és figyelembe veszi a közművelődés speciális vonásait is. Ezt segítik elő akkreditált és látogatási igazolást nyújtó képzéseink.

Az itt bemutatásra kerülő rendszer elsődleges célja, hogy segítse a közművelődési szervezeteket egy korszerű minőségfejlesztési gyakorlat kialakításában, a szervezetek önértékeléséhez és tevékenységük összehasonlításhoz alkalmas mérési módszerek alkalmazásával.

Közművelődési minőségfejlesztési szakmai szolgáltatások

Az alapkövetelmények ellenőrző listáit és a minőségfejlesztési program önértékelő lapjait a NEFMI Közművelődési Főosztálya által megbízott munkacsoport módosította.

Megjelent a 2011. évi pályázat a Minősített Közművelődési Intézmény Cím elnyerésre

Letölthető dokumentum Pályázati felhívás
Letölthető dokumentum Pályázati dokumentáció
Forrás: Erikanet.hu

Megjelent a 2010. évi minőségbiztosítási rendelet

A Budapesti Művelődési Központ a közművelődés minőségfejlesztéséért végzett munkáját a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2012 januárjában a „Minősített Közművelődési Intézmény” címmel ismerte el.

Minősített Közművelődési Intézmény 2011 Minősített Közművelődési Intézmény 2011

 

Tovább...
 



 

 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

 

Nemzeti Kulturális Alap

Minősített Közművelődési Intézmény 2011

Minősített Közművelődési Intézmény 2011

© 2006 Budapesti Művelődési Központ